Alapelképzelésünk a sikeres tréningről

Meggyőződésünk szerint tréninget tartani akkor érdemes, ha az ezáltal elérhető extra profit meghaladja a tréning költségét. Ez az extra profit azonban kizárólag abban az esetben realizálható, ha a tréningek tartalma (tananyaga) a tréninget követő időszak során átmegy a napi gyakorlatba.

Tapasztalatunk szerint a tanácsadó cégek jelentős része által kínált, minden iparágban „egyformán jól felhasználható”, általános tréning anyagok a résztvevők részéről utólagos feldolgozást igényelnek ahhoz, hogy a saját szakterületükön belül felmerülő problémákra megoldást tudjanak adni. Mivel ez a feladat meglehetősen fárasztó és időigényes, sok esetben nem is kerül rá sor. Így a tréning anyaga nem hasznosul, a várt extra profit elmarad.

Véleményünk szerint a fent kitűzött cél kizárólag egyedi kidolgozású, iparágra és cégre szabott szemináriumok megtartásával, azonnal felhasználható „instant tréning anyagok” segítségével érhető el a Megbízó számára.

A kollégák képzése a Csocsán fivérek Vezetői Tanácsadó Irodánál ezen ok miatt 5 részből áll:

a) munkafelmérések – előzetes közös munka a résztvevőkkel a napi gyakorlatban
b) testreszabott tréninganyagok kidolgozása
c) szemináriumok megtartása
d) utánkövetés – egyéni gyakorlati tréningek
e) aktivitási szint felmérés és kiértékelés (igény szerint, 3-6 hónappal később)

Mivel a munkafelmérés, képzés és ellenőrzés nagy része a napi munka során (on-the-job) a gyakorlatban zajlik, így a munkatársak nem esnek ki hosszú időre a munkából.

Ha a Megbízónk a fenti előnyök ellenére mégis egy kevésbé komplex oktatási rendszer mellett szeretne dönteni, akkor a munkafelméréseket az egyes területek vezetőivel folytatott interjúkkal helyettesítjük, illetve lehetőség van az utánkövetések cégen belüli elvégzésére is. Az általunk tartott szeminárium anyaga azonban ilyen esetben is cégspecifikus kialakítású és kifejezetten a magyar piac sajátosságait veszik figyelembe.

További fő célunk, hogy növeljük a résztvevők elkötelezettségét és bizalmát a saját cégük, illetve ennek termékei iránt.

Költségek

A szemináriumaink díjazása a tréningnap típusának és mennyiségének függvényében változik, így a megadott összegek csak előzetes tájékoztatásra alkalmasak. Az alacsonyabb díjszabást alkalmazzuk minden olyan esetben, amikor egyszerre egy munkatárssal dolgozunk (munkafelmérés, gyakorlati tréningek és ellenőrzés). A magasabb díj a szemináriumi napok ára, s így az összes jelenlévőre együttesen vonatkozik. Hatékonysági szempontból azonban a jelenlévők számát egy csoport esetében 10-12 főre szoktuk korlátozni. Minden egyes munkanap ára tartalmazza a kiértékelést és az írásos beszámolót a Megbízó felé.

Tréning napidíj
(érvényes 2024. december 31-ig)

munkafelmérés és gyakorlati tréning

250.000 Ft – 280.000 Ft + ÁFA / nap

szeminárium (egy tréner esetén) és ellenőrzés

380.000 Ft – 500.000 Ft + ÁFA / nap

A szeminárium díján felül a tréning helyszínétől függő átalány költségtérítést számlázunk. Ez fedezi a tréner utazási és szállás költségét, minden egyéb járulékos költséget, illetve a szemináriumi emlékeztető master példányának elkészítését.

Figyelem! A Képzelőerőltetés – kreativitási szeminárium és az online tréningek díjszabása ettől eltér, a részleteket megtalálhatja a megfelelő menüpontoknál.

 

Comments are closed.